A Bárczy program
A XIX. század utolsó negyedétől kezdődően évtizedek alatt világvárossá fejlődött
Budapest. Az ipar, a gazdasági élet fejlődése elodázhatatlan szükségletté tette
a közoktatás fejlesztését is. E munkának Bárczy István volt a szellemi vezére kezdetben mint közoktatásügyi tanácsnok, majd mint a főváros
polgármestere. Bárczy világosan látta, hogy a közoktatás fejlesztését az alapoknál
kell kezdeni. Programja szerint a legfontosabb teendők:
- az iskolahálózat fejlesztése,
- a főváros sajátosságait figyelembe vevő helyi tanterv megalkotása és
- a budapesti pedagógusok – elsősorban a tanítók – szakmai, pedagógiai és pszichológiai
kultúrájának emelése.
Az iskolaépítési program keretében többek között olyan, a maguk korában szinte palotának tekinthető iskolák
épültek, mint amilyenben a mai Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium működik, vagy a Mester
utcában, ill. a XIII. kerületi Dózsa György út és a Lehel út sarkán álló iskola.
Ezeket az iskolákat a kor legkiválóbb építészei tervezték. Többségüket a város
akkori peremére építették, hogy csökkentsék a belső zsúfoltságot
A korszerű tananyagot az alapos, a kor haladó pedagógiai-pszichológiai eredményeit hasznosító tanterv
jelentette. Bárczy már 1904-ben – egy évvel az elemi iskolák állami tantervének
megjelenése előtt – kiadta gyakorlati kipróbálásra a főváros helyi tantervének
tervezetét, amely azután a tanításban szerzett tapasztalatok, a tanítóság véleménye
alapján 1913-ban lépett életbe. Ennek a helyi tantervnek általános pedagógiai
és szakmódszertani útmutatásokat tartalmazó része sok tekintetben ma is időtálló:
a nevelőtestületek jogosultsága, a nevelőtestületi egység, a módszertani szabadság,
az iskola nyitottsága stb.
Az iskolai nevelés kulcsfigurája a pedagógus. Jól képzett pedagógus nélkül nincs eredményes iskolai nevelés. Budapest oktatásügyének
irányítói nem tartották kielégítőnek az akkori, négy évfolyamos középfokú tanítóképzést.
Keresték mind a képzés színvonalemelésének, mind a már működő tanítók továbbképzésének
lehetőségeit. Bárczy javaslatára a főváros érettségire épülő tanítóképző létesítését
kérte az akkori Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumtól. Ez az intézmény vállalta
volna a már működő tanítók továbbképzését is. A minisztérium a tanítóképző létesítéséhez
nem járult hozzá, a tanítók továbbképzésének megoldását viszont a fővárosra bízta.
A továbbképzés szervezeti és tartalmi kidolgozására Bárczy dr.Weszely Ödön tanulmányi felügyelőt kérte fel.
Ebben az időben Európában már működött néhány pedagógus-továbbképző intézmény.
Weszely gondosan tanulmányozta ezek szervezetét, tevékenységük tartalmi elemeit.
Olyan intézmény kialakítására törekedett, amely a kezdő tanítót bevezeti az iskolai
munkába, megszünteti képzettségének hiányosságait, alkalmassá teszi hivatásának
magas szintű gyakorlására, a már működő pedagógusnak pedig lehetőséget ad szakmai-pedagógiai
műveltsége gyarapítására.
Weszely tervezetét a főváros közgyűlése elfogadta, és Bárczy István 1912. február
1-jén a VIII. kerületi Mária Terézia – ma Horváth Mihály – téri iskola épületében
megnyitotta a Fővárosi Pedagógiai Szemináriumot. Megnyitó beszédében kiemelte, hogy a Szemináriumban “megismerheti a kezdő tanító a fővárosi iskolát a maga valóságában, annak tényleges
gyakorlatát, elméleti alapját és ideális követelményeit. Kiegészítheti tudását
azzal, amit neki a képző nem nyújtott, mert részben a tárgyak nagy zsúfoltsága
miatt, részben a képzőbe járó tanulók kora miatt nem is nyújthatott.”
