Szolgáltatások
programok
2018. november
HKSzCsPSzV
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930
html plain titleonly titleandlead full need dontneed 1000
Hírlevél feliratkozás
partnereink
BudapestPortál
Fővárosi Oktatási Portál
Budapesti Ifjúsági Portál
Én iskolám
FOK
ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.
Betűméret csökkentéseBetűméret növelése
Cikk nyomtatása
2009. 04. 14. kedd
Mérei Ferenc
- a névadó

 

1945–1950

A ’fényes szellők’ időszaka Mérei tevékenységének nagy – bár nem minden ellentmondástól mentes – évei. Tevékenységének nagyságrendjéről tanúskodik munkaköreinek, tisztségeinek akár csak részleges felsorolása is: 1945. szeptember 1-jétől 1948. október 5-éig a Székesfővárosi/Fővárosi Lélektani Intézet, ekkortól 1950 áprilisáig az Országos Neveléstudományi Intézet (ONI) igazgatója (egyben iskolapolitikai osztályának vezetője). Az Eötvös Collegiumban (1946–’49) és a budapesti Állami Pedagógiai Főiskolán (1947–’49) a lélektan oktatója, egyetemi magántanár. A NÉKOSZ (Népi Kollégiumok Országos Szövetsége) központi pedagógiai szemináriumának vezetője, 1948-ban a Kollégiumi Tanács elnöke stb., stb., stb.

„A NÉKOSZ alapelve, az, hogy neveletlenek nevelnek neveletleneket”, jelentős hatást gyakorol rá: a népi kollégiumokat saját, élete két utolsó évtizedében létrehozott műhelycsoportja és első, azaz ’A’ csoportja modelljének tekintette. Méreinek meghatározó szerep jutott nemcsak a magyar iskolarendszer, pedagógiai-pszichológiai és tágabb értelmiségi, szellemi közélet újraindításában, hanem azokban a mából visszatekintve is kétségtelenül pozitív változások beindításában, mint a nyolcosztályos általános iskola bevezetése, az analfabetizmus felszámolása, a felsőoktatásnak a népi tehetségek előtt való megnyitása. Mindezt Mérei egy olyan gyermekcentrikus neveléseszmény nevében támogatta és képviselte, mely igyekezett hasznosítani a korábbi magyar reformpedagógia (Nagy László [1857–1931]) és a kortárs nemzetközi neveléstudomány meg lélektan (a svájci Jean Piaget [1896–1980], a német-amerikai Kurt Lewin [1890–1947]) legfontosabb eredményeit, és amely az öntudatos egyének szabad közösségének gyakorlati programját a gyerekszeretet mellett komoly elméleti alapokra törekedett fektetni (kísérleti módszer, átfogó felmérések). Ebben a munkában a hazai nevelésügy legkülönbözőbb szemléletű képviselőivel tudott – legalább átmeneti – munkakapcsolatra lépni, gyümölcsöző együttműködést folytatni, Karácsony Sándortól (1891–1952) Kiss Árpádon (1907–1979) keresztül Faragó Lászlóig (1911–1966).

Ugyanakkor látnunk kell azt is: ezen tevékenységével nemcsak az átalakuló nevelésügy, hanem az ebben gyakran kezdeményező szerepet játszó kommunista párt oktatáspolitikájának is egyik ismert képviselőjeként, harcos szószólójaként lépett fel. „Szigorú bolsevikként” 1947-től a baloldali Magyar Pedagógusok Szabad Szakszervezete Pedagógiai Bizottságának, 1947–’49-ben a Magyar Kommunista Párt Pedagógus Csoportjának, majd a szociáldemokraták beolvasztásával létrejött Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Köznevelési Bizottságának, 1948–’49-ben az akadémiát megregulázó Magyar Tudományos Tanácsnak is tagja. 1945-től 1950-ig részt vesz a Köznevelés szerkesztőbizottságában, 1949-ben a Magyar Pedagógia főszerkesztője, a negyvenes évek második felében több tankönyv szerzője. Kossuth-díját pedagógiai tevékenységéért kapta.

Bár belső, emancipatorikus-egalitárius meggyőződésétől vezéreltetve és a stratégiai döntésekre valódi befolyással nem bírván, ebben az időszakban Mérei nolens-volens mégiscsak hozzájárult annak a diktatúrának kiépüléséhez, mely a következő lépésben már őt magát és aufklérista, harcos ateista humanista, meggyőződésesen antiklerikális és deklaráltan közösségi nevelési koncepcióját is ad acta tette. Ennek a fejleménynek akár előjele is lehetett, hogy szakmai és közéleti tevékenysége ezekben az években sem mentes minden korlátozástól: akadémiai tagságát, egyetemi véglegesítését megakadályozzák; A Jövő Emberének, a megújuló magyar mentálhigiéné tervezett lapjának első számát pedig, melynek szerkesztője s cikkírója lett volna, megjelenése előtt, 1948-ban betiltják.

A mérleg másik, pozitív, példaadó serpenyőjét pedig egyértelműen lehúzza Mérei nagy pozitívumokat felmutató szakmai és szervező tevékenysége, ezen belül a Lélektani Intézetben végzett irányító-, oktató- és kutatómunkája.

 

A Mérei Ferenc vezette fővárosi intézet – egyik elődintézményünk, a Székesfővárosi Pedagógiai Szeminárium része – két nagy osztályból állt: az igazgatóhelyettes, Radnai Béla (1914–1970) alá tartozó pályaválasztási és képességvizsgáló osztályból és a Justné Kéry Hedvig (1896–1980) irányította gyermektanulmányi osztályból; ez utóbbi végezte a kísérleteket is. Az intézet beosztott adjunktusai kezdetben a Piaget-tanítvány Binét Ágnes, a tehetségvédő Harsányi István (1908–2002) illetve Marton Lászlóné voltak. A munkában komoly szerep jutott mások mellett Förster Verának, Klauer Annának, Fenyő Andornak és Marton Imrének, az utóbb gyermekkiadói lektor Szűcs Annának (1914–1973), és olyan ismert szakembereknek, mint a pszichoanalitikus Nemes Líviának (1919–2006) vagy a később a nevelési tanácsadásban és intézetünkben is dolgozó Hoffmann Gertrudnak (1928–1999). A lélektani intézet rendkívül nívós munkatársi gárdájának létszáma virágkorában elérte a kéttucatot. A vizsgálatok értékelésében a Szondi-féle teszttapasztalat, irányultságában a K. Lewin-i, a szociálpszichológia felé nyitó alaklélektan játszott inspiráló szerepet.

A tudományos kísérletek mellett nagy intenzitással folyt az intézet hétköznapi élete, a rutinfeladatok végzése is. Havonta százasával végezték a középiskolások pályaválasztási tanácsadását, az ehhez szükséges rutinvizsgálatokat, de besegítettek a felsőoktatási felvételi alkalmassági vizsgákon is.

 

Mérei ebben az időben írott három könyve, A gyermek világnézete (1945), Az együttes élmény (1947) és a Gyermektanulmány (1948), sokat köszönhet az intézetbeli munkának. Az első műben két idősebb lányával, Eszterrel és Annával[2] kapcsolatos megfigyeléseit is felhasználva tárgyalja a 0–15 éves gyermekek szemléletének fejlődését, mindvégig szociálpszichológiai megközelítésben, a társkapcsolatokra tekintettel: a csecsemő magányától a kamaszkor szervezett bandájáig jut el.

A második munka világhírű, részben a Mária Terézia (ma Horváth Mihály) téren végzett kísérletsorozatát az Egyesült Államokban már 1949-ben lefordították (Human Relations, 1949/2. szám), bekerült a bizonyított pszichológiai kísérletek gyűjteményébe. Az intézet nemzetközi kapcsolathálója ekkoriban a londoni Tawistock Intézetig vagy a zürichi Rorschach-körig nyúlt.

A harmadik kötet címét adó gyermektanulmány az elméleti gyermekpszichológia és a nevelői praxis között közvetítő diszciplína. Mérei ezen munkája a tudományág eredményeit pedagógusok számára foglalja össze, három nagy forrásra: a genetikus gyermeklélektanra (Piaget, Wallon), a pszichoanalízisre (S. Freud [1856–1938], a M. F.-re magára is ható Hermann Imre [1889–1984]) és saját intézetbeli kísérleteire támaszkodva. A hétfejezetes, mintaszerűen megírt szisztematikus áttekintést szakszótár, névmutató és a szakirodalom kommentált jegyzéke zárja. 

 

Mérei kezdetben (és belül mindvégig) azt vallotta, hogy a nevelés a gyermek fejlődési sajátságaihoz illeszkedő folyamat. „De közben én magam sem voltam türelmes. És a történelem sem volt türelmes.” Amikor 1948-ban megkezdődött a magyar nevelés úgymond ’szocialista átalakítása’, M. F. – eddigi álláspontjával (hivatalosan) szakítva – kemény kritikát kényszerül gyakorolni a ’burzsoá’ reformpedagógiai irányzatok felett, de a pedológia/ gyermektanulmány elleni közvetlen támadástól igyekezett tartózkodni. Emiatt aztán nálánál párt-, vagy inkább vonalhűbb kritikusai azzal vádolták: a freudista reformpedagógiákat elutasítva valójában azt próbálja titkolni, hogy az általa művelt pedológia is csupán az ilyen áramlatok egyike.

(Csupán zárójelben: a pedológia persze valójában egy a XIX. század végén, elsősorban az Egyesült Államokban kialakult reformpedagógiai irányzat, mely a gyermek megismerését tekintette a nevelés előfeltételének. Legfontosabb nevelési elve az individualitás: olyan iskolát kell létrehozni, amely figyelembe veszi a gyermekek közötti egyéni különbségeket. Talán ennek a sztálini felfogású kollektivizmussal való összeférhetetlensége lehetett az ok, ami miatt a ’30-as évek közepén a Szovjetunióban támadást indítottak ellene. Ennek a kampánynak felmelegítése figyelhető meg 1949–’50 Magyarországán, természetesen az adott körülményekhez – és érdekekhez – igazítva.)

Mérei 1949 decemberében önkritikát gyakorolt, azonban ez sem védi meg a további támadásoktól: a ’Mérei-vita’ folytatódik. A Rákosi Mátyás–Révai József-féle vezetés a köznevelés terén elszenvedett kudarcokért a pártzsargon szerinti „ellenséges tevékenységi gócokat”, köztük a Mérei vezette ONI-t, mint „a tankönyvszabotázs központját és a burzsoá neveléstudomány melegágyát” tette felelőssé.

A Társadalmi Szemlében megjelenik a tanár, oktatáspolitikus, majd szerkesztő Lázár György (1921–1978), az ELTE Nevelésügyi Tanszék akkori vezetőjének cikke. Ennek summája: Mérei valójában nem változtatta meg pedológiával kapcsolatos álláspontját; hajbókol az imperialista erkölcs és tudomány előtt; leplezi a pedológia támadását a magyar nevelés ellen. Különben is, a pedológia szerinti ’spontaneitás’ elve irracionális, s ezen a hibán az sem segít, hogy Mérei nem fogadja el Freud pánszexualizmusát. Summa summarum: Mérei pedológiája gátolta a magyar neveléselmélet fejlődését, elhanyagolta a gyakorlati nevelés kérdéseit, nem ismertette kellően a szovjet pedagógia eredményeit.

A következmény: Mérei Ferencet 1950-ben, a határozat szavai szerint „burzsoá elhajlónak” bélyegezve, a „pedológia becsempészésével” vádolva kizárták a Magyar Dolgozók Pártjából, állásából elbocsátották, intézetét, az ONI-t felszámolták. A hatalom köreiben felmerül letartóztatása is: ezt végül nem hajtják végre. A folyamat, tágabb kontextusban – a pszichoanalízissel való leszámolásnak, a mindent elöntő vulgárpavlovizmusnak köszönhetően – a ’burzsoá áltudományként’ megbélyegzett pszichológiának a szovjet típusú (alkalmazott-gyakorlati) pedagógia szolgálóleányává tételét eredményezte, az 1940/50-es évek fordulójától a ’60-asok középső harmadáig megbénítva a diszciplína hazai fejlődését.

 

Kapcsolódó oldalak
Tehetségháló
Könyvtárporta - Fővárosi oktatási intézmények könyvtári oldala
EU-s MFPI-projektek
MFPI Weszely Galéria
Egész életen át tartó tanulás program - Leonardo da Vinci
Agressziókezelés